4. forduló | Beszámoló

I. osztály

2019 december 5.

Írta: Jakó Róbert

Két kiemelt párosítással indult meg a 4. játéknap, a Veszprém az MTK-val, a Debrecen pedig a TrollFocival csapott össze a nagyérdemű és a Twitch nézőközönsége előtt.

Az első közvetített találkozó a Veszprém Futsal Esport és az MTK Budapest Esport küzdelme volt, melyet talán a hazaiak kezdtek kicsivel erősebben, ennek eredményeképp a 10. percben már ígéretes helyről szabadrúgáshoz is jutottak Burai buktatását követően. Ezt Ciprus tette le középen Örsnek, aki kis tologatás után rá is lőtt, Kurtsitsnak kellett mentenie szögletre, melyet tisztáztak az MTK játékosai. Az ezt követő percekben rendre mindkét térfélen megfordult a labda, de újabb helyzetig a Veszprém jutott, Hajdú lövése pattant meg Fehéren, miután remek labdát kapott ollózásból Petrástól. Az így kiharcolt szögletet Kurtsits védte, sőt, meg is indulhatott az ellentámadás, mely során Ciprus adta át a labdát a kitörő Richárdnak, aki közelről meg is szerezte a vezetést az MTK-nak a 31. percben. Az eddig is jól játszó Veszprém magasabb fokozatra kapcsolt, passzjátékával igyekezett megzavarni és szétzilálni a védelmet, és a 40. percben újabb szöglethez jutottak, melyet tisztázott ugyan a védelem, de a támadás folytatódott, és meg is lett az eredménye: Hajdú cselezte be magát a szélen, és lőtt kapura, melyet a kapufa még ugyan fogott, de a középen érkező Kele elé esett a labda, aki a hálóba passzolta a labdát. A félidő ezzel le is zárult, intenzív játékrészen voltak túl a felek.

A folytatásban sem lassítottak a felek, az 50. percben Hajdú támadásánál kellett Kurtsitsnak résen lennie. A szögletből bár lett egy kísérlet, a hálóőr könnyedén fogta, és percekkel később már az MTK dolgoztatta meg Sándor Pétert, Ciprus lövésénél kellett figyelnie. Az MTK szögletét sikerrel kivédekezték, majd jöhetett is az ellentámadás, előbb egy távoli szabadrúgásból felépített akcióval, majd a 62. percben büntetőhöz jutottak, Burait állította meg Richárd szabálytalanul a 16-oson belül. A büntetőhöz Petrás állt, aki nagyon magabiztosan rúgta be középre a labdát, vezetéshez juttatva a Veszprémet ezzel. Nem álltak le a vezetés tudatában sem, és az MTK is hajtott az egyenlítésért, így szép küzdelmek alakultak ki a középpályán, végül a 80. percben újfent Veszprém szöglet érkezett, immáron az ötödik, melyből az MTK végül kontrát indított, Richárd indította Vajai Attilát, aki a középen érkező Ciprusnak passzolt, majd rögtön továbbította is a labdát Baazoo-nak, akinek lövését Sándor Péter mentette szögletre. A szögletet gyorsan elvégezték, a beívelt labdát Ciprus tűzte rá, melyre a kapus ugyan nem vetődött sikerrel, Örs megfogta a kapuban, de ezt kihasználva Vajai Attila villámgyorsan lecsapott, és lábáról a kapuba varázsolta a játékszert, kiegyenlítve ezzel az állást újra. A győztes gólért még mindkét fél rohamozott, de újabb lövés már nem adódott, így döntetlennel zárult az első felvonás.

A visszavágón az MTK kezdett, és újfent egy brusztolós mérkőzést láthattunk, igaz, most a kapuk nem kerültek ostrom alá. Egészen a 36. percig, akkor egy szép összjáték végén az MTK ünnepelhetett, Vajai Attila közvetlen közelről lőtt gólt Sándor Péternek, így az MTK szerezte meg újfent a vezetést a második találkozón is. Az MTK ezúttal kevesebb lehetőséget hagyott az egyenlítésért hajtó Veszprémnek, így bár lőhettek kapura a fővárosiak 16-osának előterében, az elakadt a védelemben, és az első játékrész hazai előnnyel záródott.

A második játékrész sem indult unalmasan, lövésig végül az 56. percben jutott az MTK, de Vajai kísérletét Bálint könnyedén fogta. Az ellentámadást csak sárga lap árán sikerült megakasztania Bandinak, így egy perccel később 25 méterről szabadrúgással következett a Veszprém, és résen is kellett lenniük a hazai védőknek a kapu előtt kialakult tumultusban. Az egyenlítés a 73. percben érkezett, mikor az MTK szabadrúgását Fehérnek adták le 16-oson belül, ám a lecsapó Hajdú elvette tőle a labdát, és az érkező Kelének passzolva ő befejezte sikerrel az akciót. A 79. percben szöglettel jöhetett a győzelemért hajtó Veszprém, melyet a hazaiak kivédekeztek, és a 87. percben tőlük érkezett egy veszélyes beívelés, de Bálint jó ütemben mozdult ki, és lehúzta a labdát. Három perccel később újfent övé volt a főszerep, majd rögtön egy kontrát láthattunk, így Kurtsits is villant, így sikerrel megőrizték a felek az igazságos döntetlent.

Veszprém Futsal Esport – MTK Budapest Esport 2-2
MTK Budapest Esport – Veszprém Futsal Esport 1-1

A második közvetített párharc első felvonásán a TrollFoci kezdett hazai pályán, és neki is estek ellenfelüknek, az első percekben gyakran kerültek tűzközelbe, mégis az első lövés Hajtman nevéhez fűződik a 13. percből, ám lövése fölészállt. Nem kellett sokat várni a válaszra sem, a 21. percben Ács tette próbára Donwemert, aki állta a strapát, és szögletre tudott menteni, amiből elindult egy ellentámadás ugyan, de a félpályán sikerrel megakasztották. A 29. percben már megtört a jég, egy 32 yardos szabadrúgást gurított le Megyeri Matetemnek, aki bepasszolt Hajtmannak, végül a középen érkező Simon lőtte be a labdát a TrollFoci kapujába. A középkezdés után nem sokkal jött az újabb sokk, Matetem csapott le egy labdára, amit az induló Hajtman elé varázsolt, így egy percen belül már duplázta előnyét a Debrecen. Kevésen múlott a harmadik érkezése is, a 40. percben God adta előre a labdát, amire Kovacsics futott ki rossz ütemben, Hajtman pedig leszedte Veisz lábáról és rálőtte az üres kapura, ám a visszafutó Dari nagyot tudott tisztázni. A félidő még a Loki szögletével zárult, de veszélyt nem jelentett, így 0-2-vel mehettek rövid pihenőre a felek rendezni soraikat.

A második félidő látképe az elsőre emlékeztethette a nézőket, szép összjátékok a középpályán, de kevésbé veszélyes végjátékok a kapu közelében – mind a kreativitás, mind a védelem rendben volt mindkét oldalon, az utolsó mozzanatokat sikerült megakasztaniuk a feleknek. Az első ígéretesebb pillanatra a 79. percig kellett várni, amikor a TrollFoci következett szöglettel, melyet kivédekezett a vendégcsapat, két perccel később azonban a TFH jöhetett szabadrúgással, miután Ácsot szabálytalanul próbálták megállítani. A legurított, majd beívelt labdát a Loki ki tudta védekezni, sőt, nem sokkal később ők jöhettek szöglettel, itt viszont a hazaiak állták ki a próbát, s modellezték le az elmúlt perceket, hiszen a 88. percben övék volt a sarokrúgás joga. A beívelt labda körül akadt némi torlódás, végül Humenszky próbálkozhatott, lövése azonban messzi szállt, így a szépítő találatot nem sikerült összehozni a korai pofon után, maradt a 0-2.

A visszavágón a piros-fehérek kezdtek, és izgalmas küzdelem bontakozott ki: a Debrecen szép passzjátékkal tartotta a labdát és haladt előre, a lecsorgókra pedig a TrollFocisok csaptak le, és indultak tovább. A mérkőzés 15. percében a Loki jöhetett szöglettel, melyet bejátszani ugyan sikerült, de a labda végül a vendégeknél kötött ki, akik el is jutottak Donwemer kapujáig, ám gólt szerezni nem tudtak. A küzdelem folytatódott tovább, és a 38. percben állt meg újra a játék rögzített helyzet miatt, a hajdúságiak következtek szabadrúgással, mely akció végül elhalt a védelem sűrűjében. A 43. percben egy veszélyes beadásra jól érkezett a kapus a túloldalon, és bár Hajtman révén a Debrecen, Gambee révén pedig a TrollFoci is lőhetett, találat nem született, így gól nélküli döntetlennel fejezték be az első félidőt.

A második félidőben a TrollFoci erősen kezdett, többször beszorította ellenfelét a saját kapuja elé, a játékrész első szögletét mégis a Debrecen rúghatta az 57. percben, miután a vendégek védelme tisztázott egy akciót követően. Ezt a TFH kibekkelte, három perccel később azonban 25 yardról jöhetett szabadrúgással a hazai együttes, de erre is lecsaptak, és az indított támadás végén már a túloldalon készülődtek szabadrúgáshoz 23-ról. Eredménye ennek se lett, de a választámadás lassan meghozta gyümölcsét, a 70. percben ugyanis sikerült átjátszani a vendégek védelmét, és Bühner végül megtörte a gólcsendet a Debrecen javára. A TrollFoci újfent ment az eredmény után, és a 84. percben egy veszélyes beíveléssel tették próbára a debreceni hálóőr figyelmét, aki sikerrel vette az akadályt, és bár mindkét oldalon tettek még próbát a gólszám megváltoztatására, az eredmény maradt, így a Debrecen kettős győzelemmel abszolválta a negyedik fordulót.

TrollFoci-Hálószaggató Esport – Debrecen Esport – grandcasino.hu 0-2
Debrecen Esport  – grandcasino.hu – TrollFoci-Hálószaggató Esport 1-0

A Team DashGaming a Puskás eSporttal mérkőzött meg a bajnokság negyedik játéknapján, és a hazaiak már a 4. percben szöglettel jöhettek, melyet a Puskás kivédekezett. A 14. percben egy elég távoli lövéssel is megpróbálkoztak, melyet gond nélkül húzott le a PAFC hálóőre. Öt perccel később a Puskás is elindított egy támadást, ám a lövés a szép összjáték végén egy védőn csattant, a fordulásból pedig Zsolti lőtt hatalmas kapufát, amit a vendégek bedobásra tisztáztak. A 32. percben Porsche besárgult a vendégektől, így a TDG jöhetett szabadrúgással a saját térfeléről, mely veszélyt nem hordozott magában, ahogy a folytatás sem, így 0-0-s félidővel zártak a felek.

A folytatást a Puskás kezdte, és ez a félidő is kemény játékot hozott, hol az egyik, hol a másik térfélen pattogott a labda, de lövést csak a 67. percben láthattunk, de Zsolti lövése fölészállt. Forró pillanatokat idézett elő a 74. perc is, amikor a Puskás támadásánál zavarták meg kicsit a védelmet, végül Gengszter10 rá tudott rontani a labdára, és meg is szerezte azt. 10 perccel később már a túloldalon készülődtek szöglethez a játékosok, és nem is volt veszélytelen, hiszen a beívelt labdát Kovács jól tette le Zsoltinak, de lövése mellément végül. Összességében elmondható volt, hogy igazságos döntetlen született, bár a gól nagyon hiányzott a találkozóból, így 0-0-val zárták az első mérkőzést.

A visszavágón a Puskás kezdett, de a 10. percben a Team DashGaming fejelhetett először kapura, de fölészállt, így kirúgás következett. A 15. percben a Puskás jött szabadrúgással 22 méterről, ám kísérletük blokkolásra került, a fordulásból pedig a vendégek veszélyeztettek, de gól nem született. A játékot az előző mérkőzésen látottak jellemezték, folyamatos fordulások tarkították a találkozót, de veszélyes helyzetig ritkán jutottak el, a Puskás került újfent kapuközelbe egy szabadrúgással, igaz, ezúttal 29 méterről jött a rögzített helyzet, és a védők ki is fejelték a labdát. Több helyzet nem adódott, így újfent 0-0-val zárták a félidőt a csapatok.

A második játékrészben rögtön egy vendéghelyzet állt elő, ám a lövés mellészállt. A mérkőzés 67. percében Gengszter10 került próbatételre egy lövés okán, melyet oldalra tudott ütni, és fordulhattak a vendégek, de azt a támadást sikerrel akasztotta meg a Puskás. A túloldalon a 76. percben Erdélyi ismételte meg a kísérletet Naggyal, de ő is állta a próbát, és a fordulásból hat perccel később a védelem is jelesre vizsgázott, megakasztottak egy veszélyesnek tűnő hazai támadást.  A mérkőzés végéhez érve még a Puskás jöhetett egy szöglettel, de veszély nem leselkedett vele, a fordulásból viszont Nagyot újfent megdolgoztatták, aki bedobásra tudott menteni, majd onnan a védelem szögletre tisztázott a beadást követően. A beívelt szögletet le tudták védekezni, így ez a találkozó is 0-0-val zárult, a játék képe a gólok ellenére is kifejezetten kellemes volt mindkét találkozón.

Team DashGaming – Puskás eSport 0-0
Puskás eSport – Team DashGaming 0-0

Az MTK duplázott, a Nutri8 csapatával mérkőzött meg első körben idegenben. Hamar belekezdtek, rögtön a 2. percben szabadrúgáshoz jutottak az MTK-sok félpályáról, de az első lövésre a 17. percig kellett várni, Cserna lövése azonban mellé ment. Mindkét fél veszélyesen játszott, nem egyszer voltak izzasztó pillanatok a 16-oson belül, végül a 39. percben zörrent meg először a háló az MTK révén, de les miatt érvénytelen volt a találat. A hosszabbítás utolsó percében az MTK még 27 méterről jöhetett egy szabadrúgással, amit szélről Ciprus bejátszott Bandinak, lövésével pedig vezetést szerzett csapatának.

A második félidőt is nagyon veszélyesen indították a vendégek, a néhol megzavarodott védelem azonban állta a sarat, az 56. percben Gergely mutatott be nagy védést Ciprus lövésénél, szögletre mentve az akciót. A 66. percben ugyanabból a helyzetből a Nutri8 jött szabadrúgással, mely veszélytelennek bizonyult, a 72. percben azonban közel jártak az egyenlítéshez, de nem sikerült jól eltalálni a labdát, így Kurtsits kaparintotta meg. A 74. percben sokkal ígéretesebb helyről lőhetett szabadot a Nutri8, 19 méterről azonban a legurított passz és utána a játék nem hozott egyenlítést. A mérkőzés legvégét egy érdekes jelenet zárta: Gergely futott ki egy távoli labdára, melyet Vajai megszerzett tőle, és a középre lepasszolt labdát Ciprus lőtte rá, melyet a felső léc blokkolt, a kipattanó pedig elakadt a védelemben. Ez végső soron már nem számított, így is győzelmet aratott az első mérkőzésen az MTK.

A visszavágó eseményei sem indultak be lassan, sőt: a 2. percben rögtön villant a piros lap, Cserna ugyanis nagyon rossz ütemben csúszott be Nagynak. Ez azonban nem zörgette meg a hazaiakat, az 5. percben már Baazoo próbára tette Gergelyt. A kigurítás nem volt sikeres, így jött az újabb kísérlet, azonban az fölé szállt. A túloldalon Wakanda próbált meg vezetést szerezni a 8. percben, ez a lövés ezúttal mellé ment. A 20. percben újfent az MTK került közel a vezetéshez, Baazoo vitte egyedül Gergelyre a labdát, ám előzékeny lepasszolásával csak későn talált társat, így kimaradt a nagy lehetőség. A 22. percben egy félpályás szabadrúgással jöhettek újfent előre, melyet végül szögletre mentettek a Nutri8-es srácok, abból pedig kontra indult, de Mátrait a 16-oson belül gyönyörűen, de nem veszélytelenül szerelt a védelem, így szöglet következett, mely Kurtsitsnál kötött ki, végül a túloldalon is akció indult, a labda viszont ugyanúgy a kapus kezében landolt. A pörgős időszakot pörgős passzjáték követte, de lövés nem született, így maradt a 0-0 a félidőre.

A második félidőben a Nutri8 nyitott szöglettel az 54. percben, ami nem is bizonyult veszélytelennek, de a háló éber őrei védték területüket. A 72. percben az MTK támadása nyújtott némi izgalmat, de Baazoo túlzottan kisodródott a szélre, így beadását nem tudta sikerrel véghezvinni. Hamar jött is az ellenakció, melynek szöglet lett a vége, de a beívelés tisztázásra került. A 83. percben a Nutri8 jöhetett újfent szabadrúgással jobb szélről, ami nem rejtett nagy veszélyt magában, viszont a 90. percben előbb a kapus hárított egy lövést, majd a kipattanót a védelem blokkolta szögletre, melyet egyszerűen hárítottak is. Az MTK így kitartotta a döntetlent, és 4 pontot szerzett a párharc során.

Nutri8 Esports – MTK Budapest Esport 0-1
MTK Budapest Esport – Nutri8 Esports 0-0

A Traubi csapata a DIGI Sport Honvéddal találkozott, és a DSH már a 3. percben szöglethez jutott, miután Szücsi94-en megpattant a kapura tartó lövés. Egy perccel később ismételtek, újfent a hálóőr mutatta meg magát, az újabb próbálkozás már a kezében landolt. A 29. percben újfent a Honvéd került lövésközelbe, Zozy1990 kísérlete nem sokkal ment mellé. Már-már úgy tűnt, hogy a félidő gól nélkül záródik, ám az utolsó pillanatokban szerzett a Traubi labdát középen, a felvezetett akció végén pedig vatahun_ adta be középre runitzmikinek a labdát, aki közelről a hálóba bólintott, megszerezve ezzel a félidei vezetést a vendégeknek.

A folytatást a Traubi elég gyorsan megkezdte, ugyanis ezúttal vatahun_ szerzett gólt runitzmiki átadásából, megduplázva ezzel gyorsan az előnyt. A Honvéd játékosai próbáltak előretörni, hogy megszerezzék a szépítést, ám a vendég védelem rendre a helyén volt, legközelebb a 82. percig kellett várni egy fix pontra, ekkor szögletet rúghatott a hazai csapat, de Szücsi uralta a helyzetet. A hosszabbításban még egy nagyon távoli lövést láthattunk a Traubitól is, a mérkőzés eredménye azonban nem változott, így 2-0-val ért véget az első találkozó.

A második felvonást a Traubi kezdte, és rögtön lövéssel nyitottak a 4. percben, de SwagolasHUN1998 megfogta az érkező labdát. Kemény küzdelem alakult ki mindkét oldalon, de újabb lövésig a 34. percig kellett várnunk, tomikaa vállalta el a DIGI-sektől, ám a kísérlet mellészállt. Három perccel később szöglethez készülődhettek, ám eredményt nem hozott, ahogy a félidőben sem született végül találat.

A folytatásban rögtön egy veszélyes támadással nyitott a Honvéd, a szép összjátékot azonban nem koronázta bánatukra találat, második nekifutásra már igen, a remekül körbepasszolt 16-osnál zajlódó játék végére a_kurucz tett pontot, aki közelről bevette a Traubi hálóját az 51. percben. A Traubi is közel járt egy egyenlítéshez, de a helyzetet tisztázták, végül a DIGI jöhetett szöglettel az 58. percben, melyet Szücsi megfogott, és az indult kontrát csak az utolsó pillanatban tudták szerelni a vendégek. A labda mindkét térfélen pattogott, de a DIGI tűnt veszélyesebbnek, többször múlt a Traubi kapusának lélekjelenlétén, hogy nem nőtt az előny, de az abszolút meccslabda a 92. percben maradt ki, mateadam94 lőtte mellé közelről a játékszert, így a visszavágó is vendég sikert hozott, mindkét csapat 3-3 pontot vitt magával.

DIGI Sport Honvéd – Traubi 0-2
Traubi – DIGI Sport Honvéd 0-1

A New Wave kezdte meg hazai pályán a HUN Ultras elleni találkozót, de a HUN Ultrasé volt az első kísérlet, a 12. percben megtornáztatták Y0L0_Babo0201-et. A 25. percben azonban már Borsody Bence mattolta a védelmet, így a HUN Ultras szerzett vezetést. A 33. percben újfent egy kapushárításra szorult a New Wave, de a félidőt már támadással zárták, Sali12366 fejese nem sokkal szállt mellé a kapunak, így vendégelőnnyel vonulhattak pihenőre a felek.

A második játékrészben az 57. perc hozta meg az első helyzetet, egyben a gólt is, Twenzy_10 találata megduplázta a vendégek előnyét. A New Wave nem tétlenkedett, két perccel később már a túloldalon álltak fel szabadrúgáshoz, amelyet szögletre mentettek a védők, és a pontrúgást is kivédekezték. A 68. percben a szabadrúgás ezúttal a túloldalon ismétlődött meg, de azt lehúzta a kapus, igaz, a 72. percben már egy újabb lövést kellett blokkoljon, de állta a próbát. Már-már úgy tűnt, lecseng ez a játékrész is, de Sali12365 a 16-osról egy hatalmas bombával szépített a 87. percben, de hamar jött a válaszkísérlet, LegendKrisz99 közel járt a harmadik HUN Ultras gól megszerzéséhez. Ez végül nem született meg, így 2-1-es vendégsikerrel zárult az első találkozó.

A fordulást az Ultras kezdte, és a 6. percben már szöglethez is jutottak megpattanó lövésük okán. A 25. percben azonban felhördülhetett a közönség, mivel a New Wave játékosát szabálytalanul szerelték, és bár a 16-oson kívül történt a szabálytalanság, a játékvezető tizenegyest ítélt.  A büntetőt Sali12366 végezte el sikerrel, így a vendégek szereztek vezetést. A 32. percben Tejesi97 lőhetett a 16-os vonaláról szabadon, de lövése messze fölészállt. Mindkét fél erősen próbálkozott az újabb találat megszerzésével, gól azonban nem született, így 1-0-s vendég előnnyel fordultak a felek a második játékrészre.

A fordulat a HUN Ultras számára indult jobban, hiszen az 53. percben Mario89Hun egy hosszú passzból megindulva szélről tudott a hálóba találni. A 62. percben tovább fokozták a nyomást egy lövéssel és szöglettel, de újabb gólra a 83. percig kellett várni LegendKrisz99 jóvoltából, aki a Mario89Huntól kapott labdával szerezte meg a vezetést a HUN Ultras javára, és a 91. percben is közel járt az előny növeléséhez, fejese viszont mellészállt, így mindkét mérkőzést 2-1 arányban nyert meg a HUN Ultras, értékes hat pontot begyűjtve ezzel.

New Wave eSport – HUN Ultras 1-2
HUN Ultras – New Wave eSport 2-1

Az MTK-hoz hasonlóan a Veszprém is duplázott, ők a Nice Gaming csapatával csaptak össze. Az első mérkőzést utóbbi csapat kezdte hazai pályán, és a 23. percben előttük adódott egy szép összjáték után lövési lehetőség, Jánosi labdája azonban fölé szállt. A tempóra egyáltalán nem lehetett panasz, számos les és bedobás szakította meg a játékot mindkét oldalon, keményen küzdöttek a vezető találat megszerzéséért, és a 43. percben Okolynho lőhetett nagyon közelről kapura, de elvétette a lövést, így váratott magára az első gól a mérkőzésen, ám amikor már a félidőt vártuk, Kele indításából Örs lőtt egy két kapufás gólt, megszerezve a Veszprémnek a vezetést ezzel.

A fordulásban villámgyorsan gólt lőtt a hazai együttes, les miatt azonban elvették a találatot, és Szilvasan két perccel későbbi lövése sem volt veszélytelen, kevéssel ment csak mellé, de az 54. percben már eredményes volt, a kicsúszó kapus mellett eltolva lőtt a hálóba. Továbbra is nagy küzdelem zajlott, a 71. percben pedig a Veszprém 21 méterről jutott szabadrúgáshoz, ami lövés végül védésre szorult, így szöglet következhetett, ez azonban szintén megpattant, így jött az ismétlés, mely tisztázásra került. Bár volt egy szöglet a hosszabbítás legvégén, több lövésig azonban nem jutottak, így igazságos döntetlen született, és egy izgalmas visszavágót vetített előre.

A visszavágót a Veszprém kezdte, de már az ötödik percben egy beadásból Szilvasan megszerezte a vezetést a Nice Gaming, és a 11. percben majdnem dupláztak Okolynho révén, lövése azonban kipattant a kapufáról, és szögletre mentettek a védők, melyet két perccel később a túloldalon is láthattunk a Veszprém jóvoltából. Az akció nem volt veszélytelen, de végül kirúgással folytatódott a játék. A 25. percben a Nice Gaming hatalmas lehetőséghez jutott, Szilvasant ugyanis szabálytalanul szerelték a 16-oson belül, így büntetővel jöhettek a vendégek, melyet értékesített is. A félidő végül egy szöglettel zárult, melyből gól nem született, de így is két gólos játékot követően vonulhattak félidőre a felek.

A második félidőben egy védelmi hibának köszönhetően tovább növelte előnyét a Nice Gaming, Pokoly lábáról varázsolta le Okolynho a labdát a 16-oson belül, és tűzte kapura, három gólra duzzasztva az előnyt ezzel. Az 55. percben szöglettel jöhettek a vendégek, mely veszélytelennek bizonyult, a folytatásban azonban erősödött a nyomás, és Okolynho duplázott a 62. percben, miután a középre érkezett labdát fordulásból az alsó sarokba lőtte. A 67. percben a Veszprém jöhetett szöglettel a vendég kapus apróbb hibájából kifolyólag, de nem hordozott különösebb veszélyt magában, de a 74. percben jött az ismétlés, újfent közel jártak a gólhoz. A mérkőzés hátralevő perceiben a Veszprém becsülettel küzdött a szépítő találatért, azonban rendre helytálltak a védők, így nagy arányú győzelemmel a Nice Gaming hozta a második találkozót.

Nice Gaming – Veszprém Futsal Esport 1-1
Veszprém Futsal Esport – Nice Gaming 0-4