Itt van, amire mindenki várt…

Na jó, a BL döntő tegnap volt és a világ legjobb csapata meg is nyerte azt, de azért remélhetőleg vártátok már személyes kis tippmixüldémet, a „jósol a szerkesztő-t”, hisz a bajnoki fordulók előtt legalább egy kicsit mosolyoghattok vagy mérgelődhettek azon, hogy már megint mit képzelek.

A cikk továbbra is a személyes véleményemre alapul, melyek szimpátiától függetlenek. Lássuk is, hogy erre a hétre mit főztem ki.

MTK Budapest eSport vs TrollFoci-Hálószaggató eSport

Az este nyitómérkőzése valószínűleg a forduló mérkőzése is egyben. Az MTK Budapest a HPCL főnixe ez nem vitás. Ismét sikerült megérkezniük a szezon másodikfelére és nem is akárhogy. Pofátlanul bejelentkeztek a semmiből azért az aranyos kis trófeáért. A TrollFoci még sosem volt ennyire közel a bajnoki címhez, de, aki bajnok akar lenni annak mindenkinél jobb kell, hogy legyen. A két csapat rendre hatalmas meccseket játszik egymással, amik sok gólt szoktak hozni és most sem lesz ez másképp. Érthető okokból győztes helyett gólokat hirdetek. Minimum 3 gólt láthat majd a nagyérdemű.

TrollFoci-Hálószaggató eSport vs Fertőszentmiklós eSport

Ebben a mérkőzésben annyi lesz a szimpátia, mint a cikkben. SEMMI. Az FSE annyira rajong értem, hogy az már fájdalmas, így értelemszerűen felfogják magukat szívni. A múlt héten ráadásul kiesési rangadót sikerült nyerniük a Grosics ellen, így az önbizalmuk is a helyén. A TrollFoci egy Puskás elleni magyar kupa és egy MTK elleni rangadó után érkezik erre a meccsre. A kérdés az, hogy mennyire lesznek még fittek fejben. Ősszel kínkeserves meccsen egy góllal bizonyult jobbnak a Troll. Túl sok gól most sem lesz, jó, ha kettőt láthatnak majd a nézők.

HELL Honvéd vs DVTK e-Sport

A Honvéd hatalmas taslásba szaladt bele múlt héten az MTK ellen. Még egy ilyen bukta és kiszállnak a bajnoki címért folytatott futóversenyből, de most sem lesz számukra leányálom a dolog, hisz az „óriásölő” DVTK ellen játszanak. A DVTK híres arról, hogy döntetlenezget a TOP 4-el és szerintem ezt a hagyományukat nem most fogják megtörni. Itt bizony bőven benne van egy aranyos kis x a meccsben.

LvL Up eSport vs Puskás Akadémia eSport

A LvL Up hatalmas kérdőjel mostanság számomra. Várom tőlük a meglepetéseket, a ki-ki meccseket, amivel eddig mindig sikerült túlélniük, de most valamiért nem nagyon akar jönni tőlük ez. A Puskásnak sem olyan eddig ez a szezon ahogy tervezték, de azért messze vannak még attól, hogy temetni keljen őket. Számukra ez egy kötelező győzelem kell, hogy legyen. Jönni fog a papírforma és nyer a Puskás.

Hajdúnánás FK – Goolasso vs Grosics Alapítvány

A Hajdúnánás volt az egyik oka annak, hogy múlt vasárnap egy Honvéd játékos sem aludt túl jól, de valahogy az erősebb csapatok ellen ők is jobban játszanak. A Grosics kiesési rangadót bukott az FSE ellen aztán meg elpicsázta a ZTE-t, így őket sem szabad félvállról venni. Nehéz dolga lesz a Goolasso-nak, de egy gólokban és játékban is jobbak lesznek a Grosicsnál.

Veszprém Futsal eSport vs ZTE FC eSport

A Veszprém feltámadt hamvaiból aztán fogta magát és rántott egyet a kéziféken. Teljesen kiszámíthatatlanok lettek, hisz bárkit megtudnak verni, de kitudnak kapni akár a Grosicstól is. A ZTE is hasonlócipőben jár annyi különbséggel, hogy ők általában döntetlennél többre nem viszik az eleje ellen. Igaz, ez a döntetlen most is jönni fog és 1-1 ponttal távoznak a felek.

HELL Honvéd vs SC Sopron Esport

Igaz, a Honvédnak nem jött ki a lépés múlt héten és a DVTK ellen is szenvedni fognak, de valószínűleg ez lesz a mérkőzés, ahol kiengedik azt, ami bennük maradt az utolsó fordulóban és ennek a Sopron fogja meginni a levét. A Honvéd lesz az, aki egy újabb kicsi lyukat üt a Sopron hajójába.

MTK Budapest eSport vs DVTK e-Sport

A tabella alapján ennek egy sima mérkőzésnek kellene legyen az MTK számára, de egyrészt az első osztályban kevés sima mérkőzés van, másrészt a már fentebb említett okok miatt mindig tartani kell a DVTK-tól. Múlt héten sikerült megjósolnom a DVTK mérkőzéseinek kimenetelét és szorítok is nekik amennyire lehet, de sajnos ezen a meccsen nem jön majd a miskolci mágia. Nehezen, de az MTK megtöri a diósgyőriek szériáját, már, ami a TOP4 elleni meccseiket illeti.

Veszprém Futsal eSport vs SC Sopron Esport

Kézifék ide vagy oda, ez a meccs valószínűleg a Veszprémről fog szólni. Sajnos nem ez lesz az a meccs, ahol a Sopron pontokkal gazdagodik, de ne legyen igazam.

Hajdúnánás FK – Goolasso vs ZTE FC eSport

Kifogytam a szavakból. A Nánás támad, Garaba meg érkezik a cula csatárával és kioltják egymást. Óriási döntetlen szaga van a meccsnek.

LvL Up eSport vs Grosics Alapítvány

Kiesési rangadó lesz a javából pedig van hátra még pár forduló a bajnokságból. Ha a LvL Up nem győz komoly bajba kerülhet és onnan már nem biztos, hogy megmenekül, a Grosics már bukott egy ilyen rangadót, de ezt nem fogja. Hendikepes Grosics győzelem lesz itt.

Fertőszentmiklós eSport vs Puskás Akadémia eSport

Én tapsolnék a legjobban, ha az FSE itt pontot, pontokat szerezne, de valószínűleg nem fognak. A Puskásnak minden pontra szüksége van, ha versenyben akarnak maradni és ezért meg is fognak mindent tenni. Kemény 12 perc vár a fertőszentmiklósi védelemre és nem fogják kibírni. A Puskás hibátlan hétvégét fog produkálni.

Részemről ennyi lett volna. Jöhetnek a tippjeitek, megjegyzéseitek, rajongói leveleitek. 😊

Unalom ellen pedig itt tehettek:

1. rész
2. rész
3. rész

Bejelentkezés