Egy hét szünet után visszatér a K&H MNEB HPCL, hogy aztán a jövő héten újra szüneten legyenek a csapatok.

Igaz, a mostani szünet egy kicsit más lesz, hisz megnyílik az átigazolási időszak. Ebből kifolyólag most van az utolsó esélye mindenkinek arra, hogy megvillogtassa magát. Ki ezért, ki azért. Van, akinek kilóg a lóláb és bizonyítani szeretné, hogy igenis van helye a csapatában, míg más menekülne, esetleg nívósabb csapatban szeretné folytatni, ezért akarja megmutatni mekkora spíler is valójában. A szezon feléhez is elérkezünk szépen lassan, így ideje lenne felzárkóznia a végének, az elején pedig van aki szökne már, így mindenképpen izgalmas hétvége elé nézünk.

Ezen tények apropóján merészkedtem összehozni az első „Jósol a szerkesztő…” cikkemet, melyben saját szubjektív véleményem alapján próbálom megjósolni, hogy milyen eredmények is várhatóak az első osztályban. Szeretném külön kiemelni, hogy ez szerény személyem véleménye, valamint senki ne vegye magára, mert mindenkit nagyon szeretek! (Na jó, nem mindenkit. 😉)

Hajdúnánás FK – Goolasso vs Fertőszentmiklós eSport

Miért választottam először ezt a mérkőzést? Azért, mert ez volt az első a Sorsolás menüpont alatt. 😁 Sokat nem kellett agyalnom a tippemen, hisz a HFK egyre inkább kezdi össze kapni magát és szép támadófocit játszanak, míg a Fertőszentmiklós háza táján vannak bajok. Két legendás elnevezésű játékosuk is elhagyta a hajót és a HPCL történelmének második legnagyobb zakóját kapták legutóbb a Puskástól. Kutya legyek, ha nem nyer a Hajdúnánás.

Veszprém Futsal eSport vs Puskás Akadémia eSport

Ez a Veszprém már sajnos nem az a Veszprém, a Puskás pedig mindent megnyert, amit csak lehetett. Igaz, a VFE hétről-hétre jobban játszik, de kétlem, hogy a Puskás ellen jön nekik a nagy áttörés. Még annak ellenére sem, hogy a Puskás véleményem szerint nagyon demotivált ennyi kupával a polcukon. Itt megkockáztatok egy 2:0 eredményt a felcsútiak javára.

Hell Honvéd vs Grosics Alapitvány

Igaz, a mérkőzés halasztásra került, de a véleményemet nem befolyásolja.
Itt nincs miről beszélni kérem szépen. A tavalyi bravúrcsapat idén teljesen szétesett. Igaz, a legutóbbi fordulóban majdnem pontot csentek a Puskástól, de a gödörből nem most fognak kijönni. Főleg, hogy a pletykák szerint „sok beszélgetés és kártyázás” van ahelyett, hogy edzenének. A Hell Honvéd sosem volt még annyira egyben, mint most. Mondom ezt annak ellenére, hogy a DVTK meglepte őket. Asszonyt, házat, kocsit a Honvéd hendikeppes győzelmére.

MTK Budapest eSport vs ZTE FC eSport

Kék-fehér mérkőzés a javából. Az egyik oldalon felemás védelem és támadósor, a másik oldalon mostanában bakizó védelem és szép támadások. Egy döntetlenre jók lehetnek a felek. Feltéve, ha a ZTE beparkolja a buszt, az MTK pedig nem jut túl sok szöglethez.

DVTK e-Sport vs SC Sopron Esport

Az újoncok csatája! Az egyik szemem sír, a másik viszont nevet miközben ezt a mérkőzést próbálom megtippelni, hisz a soproniakhoz baráti viszony fűz, de nem tudok elmenni az mellett, amilyen meglepetést a DVTK okoz eddig nekem. Szervezetten és némi elképzeléssel játszanak, nem ijedtek meg az első osztálytól. Sajnos ennek a soproni barátaim fogják meginni a levét és szoros meccsen nyerni fognak a diósgyőriek.

SC Sopron Esport vs TrollFoci-Hálószaggató Esport

Most jósoljam meg a saját csapatom mérkőzését? Az előző szezonban a Sopron meglepte a Trollokat a magyar kupában, igaz nem épp a jobbik arcát mutatta a Hálószaggató. Most viszont egy kellemetlen és nehéz mérkőzésen, de a TrollFoci lesz a győztes. Na, nem az udvariasság beszél belőlem, hanem a Sopron kellemetlen védekezési stílusa. Ettől független muszáj nyerni, ha a tabella tetején akar maradni a jelenlegi listavezető.

DVTK e-Sport vs ZTE FC eSport

Fentebb már mindkét csapatot sikerült kielemeznem, így hova részletezzem tovább? Országos “X” van kilátásban hölgyeim és uraim.

TrollFoci-Hálószaggató vs LvL Up eSport

A LvL Up az a csapat, akit szinte minden szezonban sajnálok. Nem rosszak, de nem is jók. A legtöbb csapattal partyban tudnak lenni, de valahogy 1-1 góllal sokszor alul maradnak. Az alsóházi rangadókat viszont könnyen nyerik, így biztos helyük van az első osztályban. Sosem egyszerű ellenük, de a papírforma a Hálószaggatónak kedvez. 2-1 TrollFoci győzelem a láthatáron.

Hell Honvéd vs Puskás Akadémia eSport

A forduló rangadója nem vitás. A Honvéd nem engedhet meg magának még egy vereség, főleg a bajnokság egyik esélyesével szemben, mert akkor könnyen lecsúszhat idén is a bajnoki címről. Ahogy fentebb is írtam, a Honvéd nagyon egyben van, a Puskás viszont kicsit lazára veszi a figurát annak ellenére, hogy 8-0 kiütést mértek a Fertőszentmiklósra. Természetesen a döntetlennek örülnék a legjobban, de ez most nem erről szól. A Honvéd kitalált valamit ebben biztos vagyok és abban is, hogy egy aránylag „sima” mérkőzésen fogja megverni a Puskást.

Veszprém Futsal eSport vs Fertőszentmiklós eSport

A Fertőnél elfogyott a nafta, a Veszprém pedig ezen a meccsen fog kijönni az a bizonyos lépés, így az FSE megindul a kiesés felé. Ennek ellenére, ha véletlen fordítva lenne az eredmény én akkor is megmondtam.

Hajdúnánás FK – Goolasso vs LvL Up eSport

Dicsértem már mindkét csapatot a cikkben és szeretném azt mondani, hogy ebből egy jó kis meccs lesz, a LvL Up pedig pontot/pontokat gyűjt, de nem látom bennük az erőt ahhoz, hogy megbirkózzanak a Hajdúnánás játékával. Könyörögve kérem őket, hogy hazudtoljanak meg, így nem fogják azt hinni, hogy Goolasso mezben alszom otthon. 😅

MTK Budapest eSport – Grosics Alapitvány

A Grosics valamiért nagyon nem akart játszani a hétvégén, így ez a mérkőzés is halasztásra kerül. Tippjeim szerint ezt az MTK egy borzalmasan sima 3-0 győzelemmel fogja honorálni még úgy is, ha a Grosics véletlen igazolna egy-két klasszist az átigazolási időszakban.

Részemről ennyi. Természetesen a ti véleményetekre is kiváncsi vagyok, így nyugodtan tegyétek meg tippjeiteket, és cáfoljatok meg!
Bejelentkezés