Hosszú idő óta újra bajnoki címre vágyik a HPCL egyik legöregebb klubja. (A jogelődők egyszer már elhódították a bajnoki címet 2017 tavaszán – a szerk.)

A fordulás óta négy meccsen tíz pont. Ebből egy rangadó volt a Honvéd ellen. Elégedett vagy?
C.T.:  Közel sem! A Hell Honvéd ellen fordítottunk, ám a végén hagytuk őket egyenlíteni. Megnyert meccsen buktunk két pontot, szóval van egy kis hiányérzetem.

Jelenleg a TrollFoci-Hálószaggató a második helyen tanyázik. Öt pontra az első helyen álló Puskás Akadémiától. Van hiányérzeted vagy kihozta magából a csapat eddig a maximumot?
C.T.: Természetesen van!  Voltak olyan meccseink, ahol többet kellett volna kihozni magunkból. Ha koncentráltabbak vagyunk és oda tesszük magunkat ezeken a meccseken, akkor most máshogy nézne ki a tabella.

Ha már rangadók. Létfontosságú hétvége elé néztek, hisz előbb a már említett Puskás Akadémiával, majd rögtön utánuk a dobogóra pályázó MTK csapatával játszotok. Mondhatjuk, hogy minden eldőlhet most?
C.T.: Minden most fog eldölni! Muszáj hat pontos hétvégét produkálnunk, különben szerintem lemondhatunk a bajnoki címről, hisz a Puskás így is 5 ponttal előttünk van.

Híresen sikerült mindig lemaradnotok a bajnoki címről és a dobogóról, majd a legutóbbi szezonban végre megtört a jég és oda értetek a harmadik helyre. Idén még előrébb láthatunk titeket a végelszámolásnál?
C.T.: Igen, sajnos rendre minden szezonban magunkat szívattuk meg és ott hullajtottunk pontot, ahol más nem nagyon. Ez a két-három mínusz pont pedig mindig a dobogóba vagy a bajnoki címbe került. Nagyon szeretnénk előrébb végezni és végre megnyerni a bajnokságot. Úgy gondolom a csapat megérett rá és ha ez a hétvég jól sikerül minden esélyünk meg is lesz rá!

A képen Kerekes Dániel, Galambos Erik, Szín Ákos, Csányi Dániel (felül)
Koncz Bence, Pados Balázs, Cinkotai Tibor (alul)

Térjünk ki kicsit a csapatra. Egy-egy posztot leszámítva ugyanazokkal a nevekkel találkozhatunk hétről hétre évek óta. Ennyire egyben van a társaság?
C.T.: Magabiztosan állíthatom, hogy igen! Még egy ilyen csapat nincs a ligában ebben biztos vagyok, hisz mi egy kis család vagyunk. A kemény mag évek óta együtt játszik, ami ebben a ligában nem éppen megszokott. Minden szezon végén több napos csapatépítőket tartunk a srácokkal, valamint sűrűn látott vendégek vagyunk egymásnál. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy volt olyan időszak, amikor többet voltam például Konczinál, mint itthon, pedig nem kis táv választ el minket egymástól! Ismerjük egymás családjait, a feleségek, barátnők pedig több esetben is jóban vannak egymással és a TrollFoci adminok is rendre megjelennek egy-egy összetartáson. Ilyen a mi kis családunk.

Nem csak vezetők, barátok is.

Lessünk egy kicsit a kulisszák mögé. Hogyan épül fel a csapatotok?
C.T.: Én és Koncz Bence felelünk a vezetőségi feladatokért. Nincs olyan, hogy egyikünk a másik felett állna. Mindent együtt beszélünk meg és együtt hozunk döntéseket. Ezen felül Pados Balázs és Humenszky József is a stáb tagjai, akik a játékunkért felelnek többek között, de mindenben kikérjük a véleményüket és hallgatunk rájuk a legtöbb esetben, hisz ilyen egy család 😊  És ott van Levi admin, a TrollFoci atyja, aki bár semmibe nem szól bele, mégis komolyan veszi ezt az egészet és mindenben támogat minket.

Végezetül pedig mit üzennél azoknak, akik most ismerkednek a játékkal és a ligával?
C.T.: Próbálják ki magukat mindenképpen ebben a játékmódban! Garantáltan nem fogják megbánni ebben biztos vagyok!

Bejelentkezés