A mai interjúalanyunk Antal Richárd, aki a Puskás Akadémia eSport csapatának vezetője és a Magyar Válogatott szövetségi kapitánya is. Így a következő év januárjától a HPCL 13. szezonja mellett, a VPG Világbajnokságon is érdekelt.

Mesélj magadról azon olvasóknak akik nem ismernek, milyen szerepet töltesz be klub, illetve válogatott szinten?

“Jómagam 2018 április óta vagyok jelen a magyar Pro Clubs közösségben, jelen pillanatban én töltöm be a Magyar Válogatott szövetségi kapitányi pozícióját, továbbá a Puskás Akadémia eSport csapatának menedzsere vagyok. A válogatottal most már több, mint 2 éve foglalkozom – először U21 aztán „A” válogatott – a Puskás Akadémiát pedig most már több mint 1 éve csinálom.”

Mik az eddigi benyomásaid a FIFA 23 Pro Clubs módjáról, látsz előrelépést a korábbi szériákhoz képest?

“Eddigi benyomásaim a játékkal kapcsolatban elég megoszlóak, látok olyan dolgokat, amikben ott a fejlődés, viszont vannak dolgok, amik rosszabbak lettek, mint az előző játékban.”

Hogyan készültök a csapattal a 13. HPCL szezonra?

“Szokásos módon igazából, én annak vagyok a híve – persze mind ezt nem szívesen teszem, – hogy az alapoktól futunk neki a dolgoknak és onnan kezdjük el újra felépíteni magunkat. Jelenleg még a karakterhúzásnál tartunk, hiszen most még nagyobb szerepe lesz ki hányas szintű. Leginkább külföldi csapatok ellen játszunk, de előfordul a magyar ellenfél is. A válogatottal például már sikerült részt venni egy sikeres felkészülési tornán.”

Ősszel végül nem indultatok a Puskás Akadémiával a HPCL Előszezonban. Most, hogy közeledik a finálé, mit gondolsz a résztvevő csapatokról? Sok izgalmat fog tartogatni a soron következő szezon?

“Valóban kihagytuk, mert nemigen láttam értelmét a részvételnek. Játszottunk már idén mind a két csapattal, nagy változásokat nem véltem felfedezni egyik oldalt se, az elmúlt pár szezonba sajnos nem úgy bővült a Pro Clubs közösség, mint ahogy arra sokan számítottak, azt gondolom az a csapat fog nyerni ahol a játékosok magasabb szinttel rendelkeznek és talán ezt a mérkőzésen a javukra tudják fordítani.”

Nemrég kikerültek a januárban kezdődő világbajnokság csoportjai, amelyben a Magyar Válogatott a portugál, dán és el salvadori csapatokkal került egy csoportba.
Mint szövetségi kapitány, mit gondolsz az ellenfelekről, és a jelenlegi magyar válogatottról?

“Portugáliát jól ismerjük, többször is játszottunk már velük, egy erős ellenfél, akiket meg tudunk verni, ha mindenki úgy áll hozzá és elhiszi, hogy lesz keresnivalónk. Dánia is egy elég masszív ellenfél lesz, összességében egy kellemetlen és nehéz csoportba kerültünk. El Salvador pedig egy teljesen kakukktojás csapat. Dolgozunk, majd a lehető legjobb tudásunkkal és a lehető legjobb kerettel fogunk belevágni a VB küzdelmeibe.”

Végszóként mit üzennél azon olvasóknak, akik most ismerkednek meg a Pro Clubs játékmóddal, és szívesen kipróbálnák magukat egy bajnokság keretein belül?

“Bátran kezdjenek bele, pláne ha bármilyen futball múlttal rendelkezik az illető, hiszen ez az a játékmód ami a legközelebb áll a valódi futballhoz.”

Bejelentkezés